Varga Webkiadó logója
Tel.: +36-20-498-2081

A Földes Ferenc Gimnázium diákjainak újságja

Földes Ferenc rövid, de tartalmas, kihívásokkal teli élete

Földes Ferenc
Földes Ferenc

1910-ben Besztercén született. Apja dr. Földes Imre hivatalnok, majd kereskedő. Anyja Lusztig Ilona (1884–1944)[1] tanítónő. Földes Ferenc 1920-28 között Budapesten, a Markó utcai reáliskolában tanult, majd 1928-32 között a párizsi Sorbonne egyetemen és a bolognai egyetemen tanult filozófiát. 1932-ben hazatért Budapestre, és részt vett a baloldali szervezetek munkájában, emiatt 4 hónap fogházbüntetésre ítélték.
1934-ben feleségül vette Sándor Veronikát. Egy ideig nyelvtanításból éltek szerény anyagi körülmények között, albérletben. Földes 1938-ban ismét Bolognába ment, befejezte tanulmányait, és megszerezte filozófiából a doktori címet. 1939-ben újra Párizsban tartózkodott, de a háború kitörésekor visszatért Magyarországra. Itthon cikkei jelentek meg 1939-41 között a Kelet Népe, a Korunk, Az Ország Útja című folyóiratokban és a Népszavában. Fő műve, a Munkásság és a parasztság kulturális helyzete Magyarországon a Cserépfalvi Kiadó gondozásában jelent meg 1941-ben.
1941-42-ben részt vett a Magyar Történelmi Emlékbizottság szervezésében és munkájában. Az 1942. március 15-i tüntetés egyik szervezője volt. 1942 áprilisában behívták munkaszolgálatra, és kivezényelték az orosz frontra, ahol sokat segített bajtársainak, a csüggedőknek, sebesülteknek.
1943. január 13-án a keleti fronton (Ukrajnában) eltűnt. (Forrás: Wikipédia)

Egy igazi Alma Mater

Miskolc első ismert iskolája már a 15. században létezett. Legrégebbi múltra a Földes Ferenc Gimnázium tekint vissza, amely két, több évszázados múltú intézmény, a Lévay József Református Gimnázium és a Miskolci Katolikus Fiúgimnázium összevonásával jött létre. Ezen a két felekezeten kívül még több másiknak is volt iskolája már a 18–19. században: az ortodox görögkeletieknek és a zsidóknak is. A fiúiskolák mellett már a 19. században létrejöttek a leányiskolák is. Az iskola jogelődei révén 450 éves múltra tekint vissza. Mai formájában 1953-ban jött létre az 1729-ben alapított Fráter György Katolikus Gimnázium és az 1560 körül alapított Lévay József Református Gimnázium egyesítésével. Épülete 1911-ben készült el, a Hősök terén, a minorita templom szomszédságában. Az intézmény a város egyik legjobb gimnáziuma; négy- és hatosztályos képzést, valamint esti tagozaton felnőttképzést nyújt. (A Wikipédiából) Az iskola történetében eddig is már nagyon sok iskolaújság jelent meg, amelyek néhány évig, amíg a szerkesztők be nem fejezték tanulmányaikat az iskolában, néhány lapszám erejéig működtek. Egyik ilyen a Diákszemle volt, amely a 80-as évek elején jelent meg. Az iskolatörténet megőrzi ezeket, amelyek ismertetéséhez sajnos jelenleg nincs még elég információm, de megkeresésre a korábbi számokat is szívesen közzéteszem, ha hozzájutok. Varga Borbála ötlete és kitartó munkája van ebben az újságban. Köszönjük!

A Földes Ferenc Gimnázium címere
A Földes Ferenc Gimnázium címere

Beköszöntő (a Tégla első számából)

Kedves Diáktársaink! Meglepve, talán izgatottan, meglehet, hullafáradtan tartjátok most kezeitekben újságunk első példányát. Mindenki gürizik a suliban, és egy ilyen kis papír-fecnire épp, hogy kicsit kikerekedik a szemetek. Hogy mi páran voltunk olyan őrültek, hogy megkíséreljük visszahozni az iskolaújságot napjainkba, pontosabban a kezeitekbe. Mert voltak régen olyan dolgok, amiket nem hagyhatunk, hogy feledésbe merüljenek, így úgy döntöttünk, időnk és energiánk nem kímélve fogunk nektek írni, interjúkat készíteni, híreket, vicceket vadászni, érdekességekről hadoválni, komoly és komolytalan dolgokat boncolgatni. Ezért jött létre ez az újság. Egészen pontosan pedig úgy történt, hogy én, aki ezt az egész merész ötletet kitaláltam, csak ücsörögtem otthon, nagyjából egy évvel ezelőtt, és pakolgattam az egyik szobában. Ekkor véletlenül a kezembe került egy megsárgult lapokból álló, piros szalaggal összefűzött régi Földes újság, melynek neve Diákszemle volt. Olvasgattam, nézegettem. Hemzsegett a helyesírási hibáktól, és gyakran zavaróan rosszul volt tördelve, mégis volt benne valami, valami, ami így, évek múltán már az enyém is. Remélem, értitek: volt benne valami földeses. Anyukám, aki egykor szintén idejárt, elmesélte, hogy ezt az újságot ők szerkesztették régen, mire én, aki gyakorlatilag a kicsinyített mása vagyok szeretett ősömnek, csillogó szemekkel közöltem vele, hogy ilyen márpedig nekünk is kell. Nos, így is lett, mint láthatjátok. Hosszú fáradtságos keresgélés, gyűlések, időpont egyeztetések, hajnalig tartó cikkkörmölések vezettek ahhoz, hogy ezt az első számot kiadhassuk, de úgy érzem, mindnyájunk nevében mondhatom, hogy megérte, és így fogjuk folytatni is. Azonban, ha itt az elején még kicsit csetlünk-botlunk, nézzétek el nekünk, hisz még csak szárnyaink próbálgatjuk. Miért pont Tégla? Nos, a névvel sokáig bajban voltunk. Tétován forgattuk szemünket a szerencsétlen ötleteinktől, és vártuk, hogy végre valaki előrukkoljon egy tökéletes, utolérhetetlen névvel. Nos, ez nem egészen így alakult. Ütősnek mondható tippünk fel sem merült, sőt, az igazat megvallva, kezdetben a Tégla fölött is átsiklottunk. Időbe telt, míg rájöttünk, hogy mégis ez lesz a megfelelő újságunk számára. „Szeretem ezeket a falakat, de néha, mintha minden téglája rám esne” – szakadt ki belőlem egyik nap sóhajtásként a suliban ez a mondat. Azt hiszem, mindent elmondtam, amivel egy földesista hétköznapjait jellemezni lehet. Ekkor még nem tudtam, hogy az újság a Tégla nevet fogja viselni. Ezzel pedig az iskola falai mellett beépültségünkre szeretnénk utalni. Senkit sem szeretnék megijeszteni, de... mindenhol ott vagyunk. Igen, talán mögötted is... Mivel újságunk még csak születőben van, szeretném felhívni a figyelmét mindenkinek, aki érez magában elegendő kurázsit, hogy ha szeret írni, vagy csak részt venne az újság életében, keresse meg az egyik tagunk. Tudod, csak nézz a hátad mögé! Jó olvasást, szórakozást, és művelődést kívánok, és ezennel... megnyitom az újságot? Nem, azt hiszem, leteszem az első téglát. Szeretettel: Varga Borbála A főszerkesztő

A Tégla lapszámai

2020/2021-es tanév

2020/2021-1-es Tégla (5. szám)

2019/2020-as tanév

2019/2020-1-es Tégla (5. szám)

2018/2019-es tanév

2018/2019-2-es Tégla (4. szám)

2018/2019-1-es Tégla (3. szám)

2017/2018-as tanév

2017/2018-2-es Tégla (2. szám)

2017/2018-1-es Tégla (1. szám)

© 2020-2021 Varga Webkiadó
Reviews of vawe.hu